#nyílt levél

 

"Súlyos morális válságban az ország" - Orbán levelet kapott

Nyílt levélben szólítja fel az MSZP elnöke Orbán Viktor kormányfőt arra, hogy állítsa meg a gyűlölködő nézetek felerősítését és az antiszemita kultusz újraélesztését. Mesterházy Attila véleménye szerint az ország mára súlyos morális válságba jutott, amit a kormányoldal idézett elő "a Horthy-korszak történelmi bűneinek relativizálására" irányuló törekvéseivel.

MTI MTI



Nyílt levelet kapott Navracsics és Lázár
 

Nyílt levelet kapott Navracsics és Lázár

Nyílt levélben fordult Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez és Lázár János Fidesz-frakcióvezetőhöz az MSZP egyik politikusa; Nyakó István szerint az Alkotmánybíróság (AB) által megsemmisített egyházügyi törvény ismételt elfogadása újra alkotmányossági aggályokat vet majd fel.

MTI MTI


Fischer Ádám és a Nemzet Színészei is tiltakoznak Dörner kinevezése ellen
 

Fischer Ádám és a Nemzet Színészei is tiltakoznak Dörner kinevezése ellen

Nyílt levelet írt Fischer Ádám karmester Tarlós István főpolgármesternek az Új Színház-botránnyal kapcsolatban, amelyet a ma megjelenő Élet és Irodalomban tett közzé. Fischer több budapesti díszpolgárral még október 12-én levélben kérte Tarlóst, hogy cáfolja "a rasszista szélsőjobbal" összefonódást, ám mivel a főpolgármester erre nem reagált, a karmester nyílt levelet intézett hozzá.

hvg.hu hvg.hu


Nyílt levelet írtak Orbán Viktornak a múzeumok
 

Nyílt levelet írtak Orbán Viktornak a múzeumok

A megyei múzeumi szervezetek nyílt levélben fordultak Orbán Viktorhoz azzal kapcsolatosan, hogy napirendre került az örökségvédelmi törvény módosítása. Mint írják, a megjelent módosítási elképzelések mellett az is növeli aggodalmukat, hogy a tervezett változtatásokat velük, a munkálatok tényleges elvégzőivel előzetesen senki nem egyeztette – írja a Turizmus Panoráma Bulletin.

hvg.hu hvg.hu



Orbán Viktor levelet kapott
 

Orbán Viktor levelet kapott

Nyílt levélben kéri Orbán Viktor miniszterelnök segítségét négy magyar írószervezet. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör és a Magyar Írószövetség az MTI-hez is eljuttatott levélben arra hívja a figyelmet, hogy a működésükhöz biztosított 2011-es támogatásaikat még nem kapták meg.

MTI MTI

Kertész Ákos helyreigazította nyílt levelének egyik mondatát
 

Kertész Ákos helyreigazította nyílt levelének egyik mondatát

Kertész Ákos helyreigazította a viták kereszttüzébe került nyílt levelének azt az állítását, mely szerint "a magyar genetikusan alattvaló" volna. Helyreigazítását a következő módon fogalmazta meg: "helyesen ilyen mondat nincs". A helyreigazítást a Klubrádió honlapján megjelentek szerint az író az Amerikai Népszavának címezte, de – mint írták – az a Klubrádió szerkesztőségébe is "eljutott".

MTI MTI

Nyílt levele miatt vonatná vissza Kertész Ákos kitüntetéseit a Jobbik
 

Nyílt levele miatt vonatná vissza Kertész Ákos kitüntetéseit a Jobbik

A Jobbik megvizsgálja annak lehetőségét, hogyan lehet visszavonatni Kertész Ákos író korábban kapott állami kitüntetéseit, illetve kezdeményezni fogják a közgyűlésben Kertész Ákos budapesti díszpolgári címének visszavonását is az író hétfői nyílt levelében tett kijelentései miatt - jelentette ki Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője pénteken.

MTI MTI

Főzeneigazgató: az Operaház jó hírnevét veszélyeztetik a nyílt levelet író művészek
 

Főzeneigazgató: az Operaház jó hírnevét veszélyeztetik a nyílt levelet író művészek

Semmilyen, a Magyar Állami Operaház létszámát vagy működési formáját érintő lépést nem terveznek az intézmény megbízott vezetői, amelyhez a fenntartó Nemzeti Erőforrás Minisztérium engedélyét, hozzájárulását és támogatását előzetesen ne kérnék ki - közölte pénteken az MTI-vel Győriványi Ráth György megbízott főzeneigazgató azután, hogy a dalszínház tizenöt elismert művésze a napokban nyílt levélben hívta fel az intézmény helyzetére a döntéshozók figyelmét.

MTI MTI

Válaszolt Szalai az MTI-seknek
 

Válaszolt Szalai az MTI-seknek

A vonatkozó törvény alapján a médiahatóság és annak elnöke semmilyen hatáskörrel nem rendelkezik az MTI működésével kapcsolatban – egyebek mellett ez olvasható Szalai Annamária válaszában, amelyet a távirati iroda üzemi tanácsának nyílt levelére adott. A médiahatóság elnöke azt ajánlotta, hogy a hírügynökség dolgozói forduljanak problémáikkal „a munkáltatók képviselőihez”.

unknown unknown

Orbánnak írtak nyílt levelet amerikai képviselők
 

Orbánnak írtak nyílt levelet amerikai képviselők

Nyílt levélben fordult az amerikai törvényhozás alsóházának tizenhárom képviselője Orbán Viktor miniszterelnökhöz, szorgalmazva, hogy a magyar kormány érdemben módosítsa az új egyházügyi törvényt, hogy azt összhangba hozza a magyar alkotmánnyal és a Magyarország által aláírt és ratifikált nemzetközi emberi jogi egyezményekkel.

MTI MTI

 

"Továbbra is politikai játszótér a rendőrség"

Tendenciózusnak, ugyanakkor célt tévesztettnek tartják a rendőrök a parlament honvédelmi bizottságának legújabb javaslatát a szolgálati járandóságuk korlátozásával kapcsolatban. A tervezet szerint bizonyos bűncselekmények elkövetése után nem járna szolgálati járandóság. A rendőrök meggyőződése, hogy ezzel is a 2006-os őszi túlkapásokban részt vetteket sújtaná a kormányzat.

hvg.hu hvg.hu

Válság ellen: száz vezető írta alá a Soros-féle nyílt levelet
 

Válság ellen: száz vezető írta alá a Soros-féle nyílt levelet

A magyar származású milliárdos befektető, Soros György kezdeményezésére mintegy 100, különböző országokból származó politikus, tudós és befektető nyílt levélben sürgős intézkedéseket követelt a pénzügyi válság megoldása érdekében. Az euróövezet országainak kormányfőihez címzett levelet a Handelsblatt című német üzleti napilap hozta nyilvánosságra szerdai számában.

MTI MTI

Nyílt levél a jövő szakácsaihoz
 

Nyílt levél a jövő szakácsaihoz

A világ vezető séfjeinek limai találkozója deklaráció elfogadásával ért véget. A gasztronómia útkereső dokumentuma a szakma helyét és szerepét kísérli meg kijelölni a jövőben anélkül, hogy falrengető téziseket tartalmazna.

T. S. T. S.